Egy asztalosműhelybe behoznak egy régi, fiókos szekrényt: a vevő csak annyit tud, hogy „nagymama ládája” volt. A feladat nem csupán a felújítás: az asztalosnak előbb fel kell ismernie, milyen stíluskörbe tartozik. Ha gót vagy reneszánsz utánzat, a tömörfa- és faragáspótlás másképp készül, mint egy biedermeier furnérozott felületnél vagy egy szecessziós hajlított elemnél. Más az illeszték, más a vasalat, más a felületkezelés. A stílusjegyek ismerete tehát nem csak művészettörténeti műveltség: napi gyakorlati eszköz a vevő tájékoztatásához, a javítás módjának meghatározásához és a korhű pótláshoz.
Képzelj el két egymás melletti ládát. Az első gótikus hatású: magas, táblás szerkezet, egyenes vonalú, mértani ácsolt keret, kiemelkedő vasalás és vas pántok, kevés faragás, inkább erőteljes, zárt forma. A második rokokó hatású: alacsonyabb, ívelt lábak, hullámzó előlap, domború fiókok, virágos furnérberakás és aranyozott bronzveret. Ha az asztalos ezt a két alapkaraktert felismeri, a felújítás iránya is eldől: az elsőnél a szerkezetet, a másodiknál a furnért és az ívelt elemeket kell kiemelten vizsgálnia.

Az időszalag megmutatja, hogy a stílusok egymásba érnek (például a barokk és a rokokó), a magyar népi bútor pedig a korstílusokkal párhuzamosan él. A kártyák a felismeréshez legfontosabb formát mutatják; az interaktív változatban a stílus kártyája rámutatásra kibomlik, és felismerő kvíz is van.
Definíció.
A bútorstílus egy adott korban és régióban uralkodó,
egységes formai, szerkezeti, anyaghasználati és díszítési sajátosságok
összessége, amely a bútoron felismerhető. A stílusjegy
az a jellemző külső vagy szerkezeti elem, amely egy bútoron megjelenve
segíti az azonosítást (pl. a szakállas vésett csap, az intarzia, az
ívelt láb, a hajlított hátlap, a csúcsíves áttörés). A
stíluskör vagy stílusirányzat nagyobb
csoport: ide tartoznak az egyes korstílusok és azok regionális
változatai.
A stílusfelismeréskor mindig a következő jegyeket vizsgáljuk együtt,
nem egyenként:
1. a bútor funkciója és alaptípusa (láda, szekrény,
komód, ülőbútor, asztal);
2. a szerkezet (tömörfa, furnérozott korpusz,
keretbetétes, hajlított);
3. a fő anyag (tölgy, dió, cseresznye, mahagóni, bükk,
puha fenyő);
4. a díszítés (faragás, intarzia, festés, profilozás,
vasalatok);
5. a felületkezelés nyoma (lakk, sellak, viasz,
pácolás, festés).
Továbbvitt eredmény.
Ezeket a stílusjegyeket használjuk a Formatervezés
és a formaterv készítése alfejezetben, amikor egy új bútort kell
tudatosan valamely hagyományos stílus ihletésével megtervezni, vagy a
felújítás során a korhű megjelenést visszaállítani. A stílusjegyek tehát
nem öncélú címkék, hanem tervezési és restaurálási döntések alapjai.
A gótikus bútorok a 12–16. században terjedtek el (pontos korszakhatárok régióként eltérnek, ellenőrizendő). A bútor függőleges irányba tör, csúcsíves, ácsolt szerkezetű, gyakran keretbetétes táblás. A fő anyag a tölgy, esetenként fenyő. A díszítésre a mértani áttörés, a mérműves áttörés, a redőzött (szalagdíszes) faragás, a csúcsív, a halhólyag (németesen „Fischblase”) forma jellemző. A vasalatok látszó, nagy vas pántok. Jellemző típus a láda, a nyitott polcos tálaló, a díszes karosszék (pl. stallszerű támla). A szerkezetet az ácsolt keretek, a vésett csapok és a fészkes illesztés jellemzi; a bútor még nem furnérozott, hanem tömörfából készül. A gót stílusban a láda és a szekrény eleje gyakran táblás, a betét síkja a keret síkjából kiemelkedik vagy bemélyed.
A reneszánsz bútor Itáliában a 15. században bontakozott ki, Közép-Európában a 16–17. században terjedt el. A gótikával szemben vízszintes hangsúlyú, nyugodtabb, arányosabb, építészeti elemeket (oszlopok, párkányok, lizénák) idéz. Megjelenik a láda mellett a kredenc, a kabinet és az asztal is. A díszítésben gyakori a faragott akantusz, a gyümölcsfüzér, a rozetta, a domborműves bibliai jelenet és az intarzia (a tömör alapba vésett mélyedésekbe illesztett más színű fa, csont vagy fém berakás; ezzel szemben a marketéria különböző színű furnérokból összeillesztett, a teljes felületet borító furnérkép). A fő anyag a dió, a tölgy, később a cseresznye. A reneszánsz bútor főleg tömörfából készül, a díszt faragás és intarzia adja; a furnérozás csak a késő reneszánszban kezd terjedni. A keretbetétes szerkezetet finom profilokkal kombinálja. A vasalatok sárgarézből készülnek, és dekoratív szerepet kapnak.
A barokk a 17–18. században uralkodik. A bútor súlyos, monumentális, ívelt, dinamikus. A formát a hullámos és csavart lábak, a felfelé szélesedő, domború előlapok, a nagy párkányok jellemzik. A fő anyag: dió, mahagóni (később), tölgy, cseresznye. A furnérozás és a marketéria (színes furnérokból összeillesztett, a teljes felületet borító furnérkép; különbsége az intarziától: lásd alább) magas szinten jelenik meg. A díszítés további eleme az aranyozott bronzveret, az intarzia, a teknősbékahéj-utánzat. A barokk bútoron a fény-árnyék hatás fontos: a mély profilok, a domború formák és a gazdag díszítés együtt adják a plasztikus megjelenést. Jellemző típus a komód, a szekreter, a karosszék magas támlával.
A rokokó a 18. század közepén a barokk könnyedebb, játékosabb továbbfejlődése. A forma kifinomult, aszimmetrikus, hajlított: a bútorlábak S vagy C alakúak, az előlapok hullámosak, a sarkok lekerekítettek. A díszítésre a kagylómotívum, a virágfüzér, a kagylós díszítésű keret, a finom faragás jellemző. A furnérozás továbbra is meghatározó, de a felület gyakran világosabb, púderes hatású (pl. pasztellre festett). A fő anyag mellett a bükkfa is gyakori, mert jól faragható és hajlítható. Jellemző bútor: a toalett tükörrel, a vitrines szekrény, a kagylós szék, a kanapé (kétüléses kárpitozott). A rokokó bútoron a merev szimmetria oldódik, a formák könnyedek, a vasalatok aprók, finomak.
A klasszicizmus a 18. század vége felé a barokk és rokokó ellen reakcióként jelenik meg, az antik görög-római formákhoz tér vissza. A bútor egyenes vonalú, mértéktartó, nyugodt. A jellemző elem a kannelúrázott láb, a girland, az indás-lapos faragás. A fő anyag a mahagóni, a cseresznye, a dió; a felületet gyakran fényesre csiszolják és viasszal kezelik. A furnérozás szintén fontos, a marketéria visszafogottabb. Jellemző típus: a hengeres szekreter (hengerfallal), a vitrines szekrény, a klasszicista komód.
Az empire (császárstílus) a 19. század elején, Napóleon korában virágzott. A bútor ünnepélyes, hangsúlyozottan építészeti, szimmetrikus, a formák egyenesek vagy enyhén íveltek. A jellemző díszítés az aranyozott bronzveret, a győzelmi koszorú, a griff, a szfinx, a hattyú, a líra, a palmetta, a csillag (ellenőrizendő: bútorstílus-kézikönyv). A fő anyag a mahagóni, gyakran ébenfával kombinálva. A bútor nagyméretű, a lágy vonalak eltűnnek, a szerkezet hangsúlyos. Jellemző darab a psziché (álló tükör), a kanapé, az empire komód márvány lappal. A furnérozás finom, a mahagóni erezete hangsúlyosan látszik.
A biedermeier a polgári lakáskultúra stílusa a 19. század első felében. A bútor kényelmes, otthonos, áttekinthető, visszafogott méretű. A formák egyszerűek, lekerekítettek, a felület sima. A fő anyag a cseresznye, a dió, a körte, a bükk – gyakran furnérként alkalmazva. A díszítés visszafogott: gyakran csak a furnér erezete és a finom profilok hatnak. Jellemző bútor: a fiókos szekrény, a szekreter, a kerek asztal központi lábbal, a kanapé és a karosszék. A bútor polgári: a kényelem és a világos, barátságos megjelenés fontosabb a reprezentációnál. A biedermeier bútor felújításakor kiemelt figyelmet kap a furnér sérüléseinek pótlása.
A historizmus a 19. század második felében a korábbi stílusok (gót, reneszánsz, barokk) elemeit eleveníti fel gyakran keverve. A bútor eklektikus, díszes, a forma a választott történelmi mintától függ. A szerkezet a nagyipari gyártás felé mutat: a furnérozott lapok, a gyárilag maró díszek, a tömegtermeléssel készült vasalatok jellemzők. A fő anyag a tölgy, a dió, a mahagóni; gyakori a sötét pácolás és a polírozott felület. A bútoron egyszerre lehet gót csúcsív és reneszánsz oszlop, ezért a felismerés a kevert jegyek alapján történik. Jellemző típus: a neoreneszánsz tálaló, a neogót könyvszekrény, a neobarokk hálószobabútor.
A szecesszió (Jugendstil, Art Nouveau) a 19–20. század fordulóján bontakozik ki. A bútor organikus, hullámzó vonalú, a természeti formákat (indák, virágok, liliom) stilizálja. A formatervezésben megjelenik a hajlított bútor (a Thonet-féle bükkhajlítás a 19. század közepétől), a hullámos előlap, a réz vagy kovácsoltvas, növényi motívumú vasalat. A fő anyag a bükk, a dió, a mahagóni, de gyakori a festett bútor is. A díszítésre a szecessziós ornamentika jellemző: hosszú, kígyózó vonalak, stilizált növények. Jellemző típus: a hajlított szék, a vitrines szekrény ólomüveggel, a szalonbútor. A szecesszió sokszor művészileg egyedi darabokat hoz, nem tömeggyártást.
A modern bútor a 20. század elején, a Bauhaus és a funkcionalizmus nyomán szakít a történelmi formákkal. A bútor funkcióközpontú, egyszerű, geometrikus, a díszítés helyett az anyag, a szerkezet és a gyárthatóság kap hangsúlyt. Jellemző anyag: hajlított acélcső, rétegelt lemez, formázott rétegelt lemez, később műanyag, MDF, forgácslap. A szerkezetet a látható csapolás, a csavarozott vagy ragasztott lapkötések, a fém váz jellemzi. A kárpitozás fontos szerephez jut. A kortárs bútor stílusa nem egységes: az egyszerű, letisztult formák, a környezettudatos anyagok, a moduláris építés, a CNC-gyártás és az egyedi tervezés mind jelen van. A mai asztalos számára a modern-kortárs forma leggyakrabban lapalapú szerkezetet és rejtett vasalatokat jelent.
A magyar népi bútor a paraszti háztartásban alakult ki, és regionálisan erősen változik. A legismertebb darab a tulipános láda, a festett menyasszonyi láda, az ácsolt (szuszékos) láda, a karos pad, a festett szék. A fő anyag a fenyő, a dió, a tölgy, a hárs (faragáshoz). A díszítés virágos festés (tulipán, rozmaring, gránátalma), mértani faragás, karcolt minta, spanyolozás (színes pecsétviasz berakás a faragott mélyedésekbe), ónberakás. A szerkezet egyszerű, gyakran szélesbítő toldással és vésett csapokkal készül. A tulipános láda felújításakor a festés alatti festékrétegek és a fa nedvességreakciója fokozott figyelmet igényel.
A stílusfelismerést is ellenőrizni kell, mint az anyagminőséget. A gyakorlatban egy beazonosító lapot készíthetünk: feljegyezzük a főanyagot, a szerkezetet, a díszítési elemeket és a tipikus bútortípust. Ha az adatok egy irányba mutatnak, a stílus nagy valószínűséggel helyes. Ha ellentmondás van (pl. gót csúcsív és műanyag fogantyú), akkor vagy későbbi beavatkozásról, vagy eklektikus darabról, esetleg historizáló utánzatról van szó. A bizonytalan azonosítást jelezzük a vevőnek, és ha szükséges, konzultáljunk művészettörténésszel vagy restaurátorral.
A stílusfelismerés nem helyettesíti a restaurátori szakvéleményt. Ha a bútor muzeális értékűnek tűnik, a felújításhoz csak szakrestaurátor bevonásával kezdjünk.
Hiba: A biedermeier furnéros felületet tömörfa bútorként kezelik, és lecsiszolják a vékony furnért. Ok: a stílus anyagjegyeinek figyelmen kívül hagyása; a helyes gyakorlat: a biedermeier darabokon mindig furnérral számoljunk, a csiszolás előtt ellenőrizzük a rétegvastagságot, és inkább kézi csiszolással dolgozzunk.
Hiba: A gót vagy reneszánsz forma alapján rossz anyagot választanak pótlásra (pl. bükköt tölgy helyett). Ok: a stílus tipikus anyagának nem ismerete; a helyes gyakorlat: a stílusjegyek listájában ellenőrizzük a gyakori anyagot, és ha bizonytalan, végezzünk faanyagvizsgálatot.
Hiba: A rokokó ívelt láb javításakor egyenes, hajlított elem nélküli pótlást alkalmaznak. Ok: a stílus formatani jegyének figyelmen kívül hagyása; a helyes gyakorlat: az ívelt elemeket hajlítással, rétegelt lemez formázásával vagy sablon szerinti marással pótoljuk, nem egyenes alkatrésszel.
Hiba: A régi festett népi bútort lecsiszolják csupasz fára, megsemmisítve a ritka festésréteget. Ok: a restaurálási etika hiánya; a helyes gyakorlat: a festett bútoron először rétegvizsgálatot kell végeztetni, és lehetőleg csak tisztítani, konzerválni, nem átfesteni.
Egy asztalosműhelybe biedermeiernek tűnő, egyenes vonalú, cseresznyefurnéros komódot hoznak. A vevő azt szeretné, ha „leszednék a régi lakkot és lefestenék fehérre”. Az asztalos megvizsgálja a darabot: a fiókok előlapján cseresznye furnér, a sarokillesztések fecskefarkú fogazással készültek, a lábak egyszerű, enyhén kúposodó hasábok, a fiókokon fa gombfogantyú. Ezek együtt biedermeier darabra utalnak. Az asztalos elmagyarázza a vevőnek, hogy a bútor valószínűleg eredeti, és a fehérre festés tönkretenné a furnér szépségét és az értéket. Javaslatot tesz: a felületet csak finoman tisztítják, a sérült furnért pótolják, a vasalatokat korhű módon felújítják, és viasszal vagy sellakkal kezelik. Ha a vevő ragaszkodik a festéshez, az asztalos írásban rögzíti, hogy a beavatkozás értékcsökkentő, és csak akkor vállalja, ha a vevő ezt tudomásul veszi. Ez a restaurálás és felújítás etikája: a lehető legkevesebb visszafordíthatatlan változtatást végezzük, és a vevőt tájékoztassuk a következményekről.
A válaszok a későbbi megoldások részben találhatók.
Önellenőrzés – válaszok:
1. gótika;
2. a barokk súlyos, monumentális, szimmetrikus, a rokokó könnyed,
játékos, aszimmetrikus, hajlított;
3. biedermeier;
4. az intarzia a tömör alapba vésett mélyedésekbe illesztett más színű
fa (csont, fém) berakás; a marketéria különböző színű furnérokból
összeillesztett, a teljes felületet borító furnérkép (furnérmozaik) – a
különbség a technológia, nem a színek száma;
5. mert a festés rétegei történeti és művészeti értéket hordozhatnak, a
lecsiszolás visszafordíthatatlan;
6. funkció, szerkezet, anyag (és díszítés, felületkezelés).
Feladatok megoldása:
1. gótika–tölgy; rokokó–bükk (gyakori faragott, hajlított elem);
biedermeier–cseresznye; empire–mahagóni.
2. historizmus.
3. rokokó (esetleg barokk, de a kagylómotívum és a hullámzó előlap a
rokokó felé mutat). Megerősítéshez keresnék aszimmetrikus formákat,
világosabb felületet, finom kis vasalatokat.
4. Táblázat (rövid: gótika – tölgy, keretbetétes ácsolt szerkezet,
csúcsíves áttörés, láda; biedermeier – cseresznye/dió furnér, sima
lapok, finom profilok, fiókos szekrény, kerek asztal; Bauhaus – acélcső,
rétegelt lemez, funkcionális, csavart lapkötés, modern szék).
5. A darab valószínűleg historizáló (eklektikus) vagy későbbi
összeállítás, mert a gót és a rokokó jegyek keveredése nem jellemző
egyetlen korstílusra. Vizsgálat: a szerkezet és vasalatok
kormeghatározása, a faanyag, a szálirány, a csapozások, az esetleges
felületrétegek elemzése.
6. Öt pont: 1) a furnér vastagságának és sérüléseinek felmérése; 2) a
cseresznyefurnér színazonos pótlása; 3) a felület tisztítása, viasszal
vagy sellakkal történő kezelés; 4) a fiókvasalatok korhű típusúra
cseréje vagy felújítása; 5) a beavatkozások dokumentálása fényképekkel
és anyagleírással.
A bútorstílus egy adott korra és régióra jellemző formai, szerkezeti, anyag- és díszítési sajátosságok egysége. A gótika tölgyből készült, csúcsíves, ácsolt keretbetétes; a reneszánsz arányos, építészeti, intarziás; a barokk súlyos, ívelt, furnérozott és marketériás; a rokokó könnyed, hajlított, kagylós; a klasszicizmus egyenes, antikos, mahagónis; az empire ünnepélyes, aranyozott bronzveretes; a biedermeier polgári, cseresznye- és diófurnéros; a historizmus korábbi stílusokat vegyítő, neostílusú; a szecesszió organikus, hullámzó, gyakran hajlított; a modern Bauhaus funkcióközpontú, geometrikus, acélcsővel, rétegelt lemezzel; a kortárs lapalapú, moduláris, CNC-barát; a magyar népi bútor festett, faragott, regionális, legismertebb a tulipános láda. A stílusjegyek felismerése a felújítás során döntő, és a továbbvitt eredményt – a stílusjegyeket a formatervezés és a felújítás során – a Formatervezés és a formaterv készítése alfejezet használja fel. A restaurálás etikája: minél kisebb, visszafordítható beavatkozás, a vevő tájékoztatásával.
A fejezet a faipari szakiskolai tananyag stabil, hagyományos stílusismeretére épül. A korszakhatárok, a stílusok regionális elnevezései, az anyaghasználati arányok tájékoztató jellegűek; pontos művészettörténeti adatokhoz ellenőrizendő: magyar és európai bútorstílus-kézikönyvek, múzeumi katalógusok, restaurátori szakirodalom. Szabvány, jogszabály nem szükséges ehhez a témához, de a felújításra vonatkozó etikai irányelvek restaurátori etikai kódexből származnak (ellenőrizendő: az aktuális etikai kódex megnevezése). A faanyag- és felületkezelési utalások a könyv más fejezeteiben tanultakból építkeznek.